Korábban írtunk már arról cikket, hogyan tudod átköltöztetni adataidat régiből az új mobilodba. Most pedig azt nézzük át, hogy mire kell odafigyelned mindenképpen akkor, ha új androidos mobil készüléket üzemelsz be. A folyamat tény, hogy egészen le lett egyszerűsítve, de vannak benne azért buktatók, illetve olyan dolgok melyekre érdemes odafigyelni.
Ha új mobilt vásárolunk, akkor nyilván az első, hogy az ember mielőbb bekapcsolja és megnézze, hogy mit is tud a készülék, illetve ha tudatos utána olvasás után választottuk, akkor a neten írt funkciók, hogy is működnek a valóságban. Viszont mielőtt ehhez hozzáfognánk konfigurálni kell a telefont. Lépésről lépésre le fogjuk írni, hol mire kell odafigyelni, ha nem akarjuk már az elején megnehezíteni a dolgunkat.
Azt viszont tudnod kell, hogy az android különlegessége, hogy minden gyártó a saját arculatára szabja, saját eszközeinek extráit emelheti ki, azaz vannak eltérések az egyes gyártók android rendszerei között. Az elv és az alapok viszont ugyan azok.

Nyelvválasztás
Bekapcsolás után az első mindig az üdvözlőképernyő és a nyelvválasztás opciója. Az alapértelmezett nyelvet ki kell választani a listából. Ezzel megadjuk a menük felületét is, illetve a karakterkészletek is ennek megfelelően lesznek beállítva. Lehetőség van több nyelvű használatra is de nem ez a leg jellemzőbb. Triviális lépés, de ha ezt nem adjuk meg, akkor a későbbiekben bonyolódni fog a helyzet.
SIM kártya és PIN megadása
Célszerű már úgy beüzemelni a telefont, hogy a sim kártyát előre betesszük. Így csak a pin kódot kell megadni a következő lépésben. Ez azért lehet fontos, mert a megfelelő fiókokkal együtt minden szinkronizálás biztosan le fog menni a későbbiekben.
A mai mobilok esetében SIM tűre szükség van. Ha használt mobilunk mellé nem kaptunk volna, innen tudjuk beszerezni.
WIFI hálózat megadása
Egy új androidos telefon beüzemelése sok adatforgalommal jár. Az elején rengeteg frissítés és adatletöltés miatt mindenképp otthon wifin tegyük meg az első beüzemelést. Tehát adjuk meg wifi hálózatunk elérési adatait.
Másik / korábbi eszköz
A következő lépésnél át tudjuk másolni adatainkat a korábbi androidos eszközünkről. Ha ezt nem szeretnénk még most megtenni egyben, akkor válasszuk az új felhasználó opciót.
Adjuk meg google accountunkat, hiszen enélkül a play sem érhető el, és ez az alapja minden modern androidos telefonnak. Ha korábban nem rendelkeztünk Google accounttal akkor a varázsló segítségével könnyedén létrehozhatjuk. Ha rendelkeztünk vele adjuk meg és le fogja szinkronizálni új telefonunk korábbi adatainkat, kontaktjainkat a google felhőjéből.
Gyártói fiókok
Ezt követően szokott jönni a gyártói fiókok belépési lehetősége. Ez megszokott pl a Samsungok esetében. Egyes készülékek mellé extra tárhelyet kaphatunk, illetve sok más gyártói alkalmazást, lehetőséget ennek segítségével vehetünk igénybe.

Eszközvédelem
Az adatok biztonsága miatt célszerű használni. Hiszen ha elhagynánk a telefont, vagy ellopnák tőlünk ennek hiányában minden személyes adatunkhoz könnyedén hozzáférhetnek.
Arcfelismerés és ujjlenyomat leolvasó a legnépszerűbb és legújabb biztonsági megoldások, de sokan napjainkban is képernyőkódot, vagy jelzárat használnak.
Értesítések
Ekkor kell megadni, hogy zárolt képernyőn hogyan jelenjenek meg értesítéseink:
– Teljesen: azaz ha üzenetünk jön, látható legyen zároltképernyőn.
– Részben: azaz ha üzenet jön, akkor látható, hogy üzenet érkezett, de tartalma nem.
– Egyáltalán ne jelenjen meg.
Google Assistant program
Az ezt követő lépésben megadhatjuk, hogy akarjuk e használni a Google aszisztens szolgáltatását. A rendszert kalibrálni kell és már használatba is vehetjük.
Egyéb szolgáltatások
Ebben a pontban tudjuk beállítani az előretelepített szolgáltatásokat, mint pl Dropbox, Google Drive, Facebook, stb.
Google Play fiók – alkalmazások letöltése
Az okostelefonunk ekkor már be van állítva a kezdeti varázsló alapján, de célszerű letölteni kedvenc appjainkat playből már rögtön az elején.
10+1. Frissítsünk le mindent
Amikor bekonfiguráltuk a telefont célszerű leellenőrizni, hogy minden verzióból a legfrissebb van e fent. Ez elég nagy adatforgalommal is járhat, főleg ha magára az android rendszerre gondolunk.
Sok esetben miután az új telefonok kikerülnek a gyártótól szinte azonnal érkeznek rá frissítések, hiszen az első felhasználók tapasztalatait és a korai teszteket a gyártók is komolyan veszik.
Ezt a telefon beállításaiban tudjuk ellenőrizni a név / a telefonról menüpontban. Arra is figyeljünk, hogy a frissítések sok időt is igénybe vesznek a nagyobb adatforgalom mellett. Azaz a telefonunk legalább 50%-ig legyen feltöltve mielőtt ennek a lépésnek nekilátunk.
Ha ezekkel a pontokkal megvagyunk, akkor kezdődhet a telefon személyre szabása, mely során megadhatjuk hátterünket, csengőhangunkat, stb.
Ha ezen lépések bármelyikét kihagynánk, akkor a későbbiekben bonyolultabb lesz változtatni a kezdeti beállításokon. Így mindenképp menjünk gondosan végig a folyamaton.