Mi az a Gorilla Glass és mi a különbség az egyes verziók között?
Biztosan hallottál már a Gorilla Glassról. Ha más miatt nem akkor a Lunatik tokok kapcsán… de egyre több okostelefon esetében is beszélhetünk erről a kijelzővédő megoldásról. A Gorilla Glass egy technológiájában úgy fejlesztett üveg, ami a lehető legjobban ellenáll a külső mechanikai behatásoknak. Akár karcolásokra, akár ütésekre gondolunk, egy olyan magaskeménységű anyag, ami ellenállóbb, mint az elterjedtebb kijelzővédő üvegtípusok. Épp ezért szeretik használni okostelefon és tablet képernyők védelmére is, illetve meg kell még említenünk, hogy más iparágakban is közkedvelt használata.
Gorilla Glass mi ez pontosan?
A Corning cégcsoport által kifejlesztett technológiáról van szó, aminek az esetében alumínium, szilikon és oxigén molekulák kötéséből összeálló anyagból készül az üveg. Ipari úton előállított anyag, melynek a fejlesztését 2005-ben kezdték meg. Arra tervezték, hogy a lehető legellenállóbb legyen sérüléseknek és mechanikai hatásoknak, amellett, hogy könnyű legyen és vékony. A cégcsoport korábban is kísérletezett hasonló technológiákkal, más típusú ellenálló anyagokkal, de a Gorilla Glass hozta meg számára az átütő sikert, melynek fellendülése 2010-ben az okostelefonok terjedésével kezdődött.
Főbb különbségek az egyes Gorilla Glass változatok között
Gorilla Glass v1.
Az első verzió 2005 és 2006 között készült el, de a bemutatása és elterjedése az iPhone-nak volt köszönhető. 2007-ben megjelent készülék 1,5mm vastagságú, olajfólia bevonattal a minimális ujjlenyomat és elmosódás érdekében.
Innen kezdődött a fellendülés, ugyanis az első generációs Gorilla Glass kb. 250 egyéb készülékbe is beépítették.
Gorilla Glass v2.
2012-ben a Corning bemutatta a második kiadást, ami vastagságában különbözött számottevően az első verziótól. A második generáció 20%-al vékonyabb lett, mint az előd, mindamellett ugyan olyan ellenállósággal bírt. Vizsgálatokkal igazolták, hogy akár 50kg nyomást bírt el az üveg, anélkül, hogy repedt, vagy tört volna.
Ebben az évben a Gorilla Glass 600 millió készülékben kapott helyet. Mivel vékonyabb lett elődjénél a gyártók a könnyebb és vékonyabb modellekbe is beépíthették, így már a Samsung Galaxy S3 készülék is Gorilla Glass üveggel volt felvértezve.
Gorilla Glass v3.
A harmadik generáció még nagyobb ellenállást eredményezett, a kettes a vékonyságra összpontosított, míg itt a nagyobb ellenállás volt a fő szempont. Ekkor vezették be az NDR technológiát, mely lehetővé tette az üveg számára a mélyebb karolások kezelését. A Corning szerint a harmadik generáció a karcolások 35%át megakadályozza a kijelzőn.
Az ellenállási foka a háromszorosa a régebbi verzióknak. Ez pedig egy új gyártási folyamatnak volt köszönhető. A 3. generáció helyet kapott a Galaxy S4-ben és több akkoriban népszerű csúcsmodellben.
Gorilla Glass v4.
2014-ben a Corning azzal a merész célkitűzéssel mutatta be a legújabb Gorilla Glass-t, hogy meg inkább megerősítették az üveg szerkezetét. Felmérések azt mutatták, hogy a képernyősérülések 70%-a leejtésből adódott, így ezt a verziót épp ez ellen lett fejlesztve. Laborvizsgálatok szerint az elődhöz képest ez a verzió kétszeres erőséggel bírt. A sorben következő Samsung Galaxy S5 mellett a Zenfone 2 széria és több más csúcskészülék esetében is felhasználták.
Gorilla Glass v5.
Az ötödik generáció még nagyobb esés elleni ellenállással lett tervezve és nagyjából 4x mutatókkal rendelkezett. 1.6 méteres eséseket túlélő üveg, ha 1 méteres magasságból esett le 80%ban túlélte azt.
A Gorilla Glass további sorsa
Mióta a Corning üvegek berobbantak a piacra jelentősen változott a kijelzők világa. Több gyártó kezdett bele hasonló saját projektbe, mint például a Sony, mely alumínium és zafir kristályok keresztezésével hozott létre kijelzővédő üveget.
Napjainkban is egyre több készülék használja az egyes változatokat. Ha kiváncsi vagy saját mobilodban Gorilla üveg van e itt tudod ellenőrizni.
A cikkhez az ötletet a androidpit.com oldalán láttuk.
Korábbi érdekességeink
iPhone vezeték nélküli töltés: mivel érdemes töltened?
Manapság igencsak trendi a vezetélk nélküli töltők használata. De vajon a másnevén wireless töltők a népszerű Apple telefonokhoz is jók? Ebben a cikkben ennek fogunk egy kicsit am élyére ásni. iPhone vezeték nélküli töltés: [...]
Hogyan állítsd be új androidos mobil készülékedet
Korábban írtunk már arról cikket, hogyan tudod átköltöztetni adataidat régiből az új mobilodba. Most pedig azt nézzük át, hogy mire kell odafigyelned mindenképpen akkor, ha új androidos mobil készüléket üzemelsz be. A folyamat tény, [...]
Új mobil? Hogyan mentsd át a régi telefonról adataidat, tartalmaidat
Sokan új mobil beszerzése után azt sem tudják, hogy mihez kezdjenek annak érdekében, hogy adataik a régi telefonból az újba át kerüljenek. Ez a kérdés egyre nagyobb aktualitást nyer, mivel a legtöbben ma már [...]