Miért jobb az üvegfólia, mint a hagyományos kijelzővédő fólia?
Általánosságban elmondható, hogy a hagyományos fóliák ideje lejárt. Ezt a tavalyi év elején el is könyvelhettük, de az idei trendek azt mutatják, hogy még sincs egészen így. Emelkedő kereslet, növekvő kínálat élénkülő forgalom mutatkozik a kijelzővédő fóliák piacán. Ez miért van így?
Azért, mert bizonyos új készülékek kijelzője nem teljesen sík. Ebből adódóan a vastagabb és merevebb üvegfólia a széleknél minimálisan elválhat. Ezt az esztétikai apróságot leszámítva viszont a legtöbb indok még mindig az üvegfólia mellett szól.
Vágjuk is bele, nézzük mik az alapvető különbségek
Kezdjük az elején: a fólia és üvegfólia közötti tapintható differencia mellett nem lehet elmenni. Abban egyetért mindenki, hogy védeni kell, sőt kötelező a kijelzőt. A mai nagyképernyős mobilok esztétikai értékének és élvezhetőségének záloga a karcmentes, törésmentes kijelző. Ha vásárolunk egy mobiltelefont nyilván hosszabb távra tervezünk vele, de akkor is el fog érkezni a váltás pillanata. Épp ezért ha váltunk, akkor drasztikusan csökkenthet a mobil értéke az állapot függvényében. Ha csak ezt az egy szempontot vesszük figyelembe, akkor is kötelező a kijelzővédő.
Az üvegfólia és a sima fólia közti tapintásbéli különbség persze egy szempont, ami az anyaghasználatból adódik. Ha már anyaghasználat: az üvegfólia többrétegből összeállított hőkezelésen átesett valódi üvegből készül. A készítés során különböző eljárásoknak vetik alá, melynek köszönhetően a késztermék ellenállóbb a karcoknak és mechanikai behatásoknak. Ezzel szemben a fólia vékonyabb és kevésbé kemény anyagából adódóan a karcállóságot biztosítja.
Mivel tud többet az üvegfólia?
- Karcálló, 9H keménységű edzett felülettel
- Hosszútávon megoldást nyújt
- Mechanikai sérülés ellen hatékonyabb, karcálló, ütésállóbb a fóliánál
- Jobb tapintási élmény
- Könnyű felhelyezés
- Kerekített széleivel észrevétlen
DE. És itt most megosztanék veletek egy személyes tapasztalatot, pontosabban egy ügyfelünk történetét. Az iPhone tulajdonosok számára biztos ismerős, hogy kapható a piacon csomagban együtt elő és hátfólia. A vevő a készülékére ezt rakatta fel (új iPhone 5s), pontosan azért, hogy mivel új készülék védett legyen. Használt mellette tokot is, de esetünkben ez most másodlagos információ. A készüléket mindig magánál tartotta sokszor zsebében volt. Mivel viszont a védelméről gondoskodott előre előfordult, hogy a zsebben az iPhone osztozott a helyen kocsikulccsal, aprópénzzel stb főként fém dolgokkal. Ez meleg ágya a kijelző karcoknak, de mivel gondoskodott a védelemről nyugodt volt. Míg nem egy nap le akarta cserélni a fóliát és ekkor tapasztalta meg, hogy a fólia ellenére sajnos a képernyő és sérült. Ez üvegfólia esetén nem történt volna meg, az anyagvastagságból és edzett felületből adódó differencia miatt.
Joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy mivel vastagabb az üvegfólia, ez használatban zavaró lehet e?
Nem, mert szélei kerekítettek. Ebből adódóan vastagsága nem fog feltűnni, nem fog beakadni és bezavarni a mindennapi használatban.
Mivel közeleg, a nyár van még egy fontos tudnivaló. Az üvegfólia edzettségéből és speciális kontakt anyagából adódóan hőálló megoldás. Ezzel szemben a fólia nagyobb hő hatására leválhat a kijelzőről.
A kijelzővédőknél nem elhanyagolható szempont a felrakás sem. Érdemes szakemberre bízni, de vannak olyan esetek, amikor ez nem biztos, hogy megoldható. Épp ezért aki nem gyakorlottabb és először szeretné telefonjára feltenni az adott kijelzővédőt mindenképp az üvegfóliával jár jobban. A rugalmasabb és vékonyabb fóliát sokkal nehezebb szépen és légmentesen ráilleszteni a kijelzőre. A két képernyővédő kiegészítő között differencia még a felület felső rétege. Tehát az üvegfólia “Oleophobic” bevonattal ellátott. AF (Anti Fingerprint) rétegen nem tapadnak meg a foltok és ujjlenyomatok. Ez viszont a sima fóliára nem vonatkozik. Ott sajnos jobban fognak érvényesülni a foltok. Kivéve a matt fólia esetében, de annak használata nem a legközkedveltebb egyéb más tulajdonságaiból adódóan.
Utolsók szempontként vizsgáljuk meg a legrettegettebb és legszélsőségesebb esetet, amikor a mobilunk leesik. A sima fólia anyaga vékonyságából adódóan nem képes elnyelni az esésből adódó erőhatást, míg az üvegfólia ezt a hatást elnyelni. Azaz ha nem a legszerencsétlenebb eshetőséggel van dolgunk, amikor leesik a mobilunk, akkor nem a kijelzőt éri a hatás, hanem az üvegfóliát, így az fog adott esetben összetörni. Így egy kijelzővédő üvegfólia cserével ússzuk meg a dolgot, és nem aki jelzőcserélésével. Ami összegben nagyjából azt jelenti, hogy 2.000 forint költségünk lesz a 22.000-25.000 helyett. Ez persze készülékenként eltérő lehet. Erre remek példa a Samsung kerekített Edge szériája, ahol még az üvegfólia is közel 10.000 forintos tétel. A kijelző csere viszont közel 100.000Ft.
Ezen szempontok alapján döntse el mindenki, hogy mi számára a legjobb megoldás, bár tény, hogy még mindig az üvegfólia a jobb megoldás. A korábban említett kerekített kijelzőből adódó minimális elválás ellenére is.
A cikkben a 0,3 mm üvegfóliákat hasonlítottuk. Léteznek ettől vékonyabb és vastagabb kijelzővédők is.