Vágjunk bele és kezdjük rögtön a közepén: a mágneses autós tartó nem károsítja a mobil eszközödet. Nem fog tönkre menni az iPhone, és a Samsung kijelzőjét sem zavarja. Ha eddig ezért féltél tőle, akkor megnyugtatunk, nem befolyásolja semmiben sem a működését. Mégpedig azért, mert technológiáját tekintve neodym(neodímium) mágnes-sel van megoldva a mobilok rögzítése. Ezért kell a külön hátlapra ragasztható, vagy a tok mögé tehető adapter.

A neodímium egy kémiai elem, lantanida ritkaföldfém. Könnyen oxidálódik, ezért a készítmények bevonattal vannak ellátva. Így, az amúgy brutál erős mágneses ereje is szabályozható a kívánt mértékére.

A gyártók erre pedig kiemelten ügyelnek. Tesztelések során a mérnökök megállapítják, hogy milyen összetétellel érhető el a lehető legkényelmesebb eredmény a későbbi felhasználók számára. Hiszen nekünk a késztermékkel csak annyi a dolgunk, hogy amikor beülünk, az autóba felpattintjuk a tartóra a mobilunk és már mehetünk is. Nem kell a tartóval vacakolni nem kell a tartófej oldalsó részét állítgatni sem. Ez az eddigi leggyorsabb és leginnovatívabb megoldás az autós tartók világában.

Attól, hogy leesne, a telefon nem kell tartanunk.

Miért ajánljuk kifejezetten a mágneses autós tartókat?

  • Minden eddiginél gyorsabb használat
  • Könnyen félkézzel kezelhető
  • Kis helyen esztétikusan használhatjuk
  • Könnyen eltávolítható, felhelyezhető
  • Mindennel kompatibilis

Itt jegyezném meg, hogy sajnos sok helyen kapni rossz minőségű terméket. De ez nem csak az autós tartók világában figyelhető meg, ezért talán igazságtalanság lenne elmeszelni rögtön az összes többi terméket is. Hallottunk olyan esetről már, hogy a körúton egy kátyú következtében a telefon a váltóbotra hullott. Nah ez az, amit én személy szerint el sem tudok képzelni egy megfelelő mágneses autós tartó esetében. Illetve kíváncsi lennék, hogy ahol vásárolva lett a tartó, ott honnan szerezték be és miért bocsájtották forgalomba.

Ha egész biztosak akarunk lenni abban, hogy az általunk beüzemelt tartó biztonságos, akkor érdemes nagy gyártó termékét beszereznünk. A nagyoknál világszerte követelmény a megfelelő minőségbiztosítás, ráadásul nem hanyagolható el, hogy dollár milliókat költenek brand építésre. Ezáltal lehet, hogy a neten Kínából rendelt filléres noname tartó jobb vételnek tűnik, de hidd el a kijelzőcsere drágább lesz, mint a kettő közti különbség.

Visszatérve: eléggé erős, sőt mondhatni meglepően jól tart. Ez előny a felrakásnál, de nem feltétlen hátrány, ha le akarjuk venni. Fontos, hogy egy kézzel könnyen gyorsan használhatjuk.

A dönthetősége, forgathatósága attól függ, hogy milyen modellt választunk. Alábbi képen 3 sikerszériát mutatunk, melyek egyaránt elnyerték már több száz vevő tetszését. Ha választani akar az ember, akkor szempont lehet az is, hogy milyen maga a szellőzőrácsunk. Vagy, ha nem oda akarjuk feltenni, létezik a megfelelő szélvédős megoldás is.

Összegezve a témát, rövid összefoglalómmal csak arra akartam rávilágítani, hogy ne maradj le, használd te is nyugodtan az autós tartók leginnovatívabb, legkomfortosabb fajtáját.

Mágneses autós telefontartó szellőzőrácsra